2015. tavasz
(I. rész)

Egy év késéssel, de itt vannak a 2015 tavaszán készült képek. Az eltelt idő alatt a legnagyobb változás, hogy idén márciusban forgalomba álltak az új CNG buszok. Ennek következtében az összes Ikarus és Rába, valamint sok MAN is selejtezésre került, így az oldal sok archív képet tartalmaz.

Kezdésnek egy hétvégi Búza teres fotó. Néhány, menetrendben nem megjelölt járat a Repülőtérről továbbközlekedik a környék üzemeibe, például a Remy-hez.

A 22-es normál esetben nem közlekedik hétvégén, de március 7-8-án az Ásványfesztivál miatt szükség volt rá. A kép a Vörösmarty utcai megállónál készült.

Az AKD-694 ekkor még naponta az Auchan 1-es vonalon járt, azonban ez rövidesen megváltozott: munkanap szólósítva lett a viszonylat, március 15-től pedig életbe lépett a vasárnapi boltbezárás (amit épp nemrég függesztettek fel), így a továbbiakban már csak szombatonként részesülhetett az ember ebben a látványban.

 

Szombatonként óránként egy 20-as érinti az Egyetemváros megállót a levelezősök miatt, most azonban az összes kocsi betért ide a fesztivál miatt.

Újabb 22-es, ez a kép akár egy normál munkanap is készülhetett volna.

Vasárnap szóló jár a 6-oson, a félórás követés ellenére kinéztem. Az egyik kocsi egy MAN volt, ezt a MIK-nél sikerült lekapni.

 

A másik viszont már érdekesebb, az AKD-530, amit Kis-Erenyőnél sikerült megörökíteni.

Aztán ugyanez megtörtént a 426-os MAN-nel is.

 

Végül még vártam félórát, hogy az 530-at ismét lefotózzam a Debreceni Márton téren.

 

A munkanap még érdekesebb (volt), hiszen ekkoriban a 6-oson lévő három kocsiból kettő ex-kecskeméti Ikarus volt. A BOP-325-t idill hangulatban sikerült megörökíteni a Homokbánya megálló környékén.

Hétvégén jól bevált a MIK-es fotóhely, ezért egy 280-ast is lefotóztam itt. Ezután sajnos beborult, így felfüggesztettem a fotózást.

Pár nappal később viszont visszatértem, ekkor szintén a 325-079 páros volt kint.

 

 

Sőt! Most a harmadik busz is Ikarus volt, a munkanapra feladat nélkül maradt AKD-694. Nagy-Erenyőnél egy kicsit letáboroztam a jó háttér miatt, szerintem jól döntöttem.

A Debreceni Márton tér most sem maradt ki a fotóhelyek közül. A perecesi bányászkolóniát 1868-ban alapították, 1870-ben már 1000 mm nyomtávolságú kisvasút üzemelt a vasgyárig, amin teher- és személyszállítás is folyt. 1881-82-ben Baross-aknáig hosszabbították a vonalat a 2,3 km-es Granzenstein alagúton keresztül, ami akkoriban a világon a harmadik leghosszabb volt. Az első években lóvontatással, majd gőzmozdonyokkal üzemelt a vasút, a dízelesítésre csak 1952-ben került sor. 1924-ben a hálózathoz csatlakozva megépült a lyukóvölgyi kisvasút is, sőt 1952-ben Perecest és Lyukóbányát is összekötötték egy alagúton keresztül, azonban a rossz minőségben elkészült, műszakilag bizonytalan műtárgyon már 1960-ban beszüntették a forgalmat. A hálózat 1971-ben teljesen megszűnt. A 6-os jelzésű autóbusz 1952-ben indult be a Városház térről, majd 1966. július 1-én belső végállomása a frissen kialakított Marx téri csomópontra (ma Újgyőri főtér) került. Gyakorlatilag azóta is változatlan útvonalon közlekedik, 1980. június elsejétől csuklós, illetve manapság este és hétvégén szóló kocsikkal.

 

A következő körben sajnos Nagy-Erenyőnél lerobbant a 694. A helyére egy MAN ugrott be, majd sikerült valamennyi életet lehelni bele, feljött a végállomásra megfordulni, aztán irány a telep.

 

A két kecskeméti azonban még tartotta a frontot.

Véletlenül botlottam bele az Utazási kiállításba, ahol a korszerű turistabuszok között ez a veterán Ikarus 311-es bújt meg.

Skoda Alsó-Majláthon, megszokott látvány.

 

Az FVV csuklós és a 2-esre táblázott Tatra azonban már kevésbé. Külföldi közlekedésbarátok kölcsönözték ki a járműveket.

 

A tavasz folyamán gyakorlatilag a Tátrák is eltűntek a napi forgalomból, azonban a villamosvezetők képzése miatt egy időre ismét visszatért a 200-as az 1-es vonalra.

 

A 38-as vonalon csak midi közlekedhet, azonban a Plasmák állapota egyre kritikusabb, ezért az MVK használt midik beszerzésének a gondolatával kacérkodott. Ennek jegyében április 18-26. között egy pécsi Van Hool A308-as vendégeskedett a városban.

Jellemzően a 38-ason közlekedett, így nem csoda, hogy az első képeket az Avason készítettem.

 

A pécsi Tüke Busz Zrt. 2014-ben négy darab, 2004-es évjáratú midit vásárolt (MXY-010 – 012) Hollandiából. A kocsik 9,5 méter hosszúak, 162 kW teljesítményű Euro 3-as motorral és 21 ülő-, 50 állóhellyel rendelkeznek. Az ajtóelrendezése kicsit szokatlan volt, de nekem tetszett, szívesen látnék ilyen kocsikat a városban.

Ekkor még a hosszú, kacskaringós 38-as közlekedett, így kis séta után a másik végállomáson, a Tampere városrészen is tudtunk készíteni egy fotót.

Napos időben is próbálkoztam, ezúttal a Mikes K. utcánál.

A legjobb kép viszont a Hideg soron készült.

Következő oldal

Főoldal